Az I. kerület még 2006 decemberében írt ki egy pályázatot a Halászbástya északi szakaszának a hasznosítására. Majdnem négy évet kellett várni mire a nyertes megvalósíthatta a terveit és megnyitotta exkluzív éttermét a bástya belsejében. Az étteremről képek…
A Szent György tér nyugati oldala a világháborús bombázások és az azt követő bontások áldozata lett. Valaha József főherceg palotája állt itt. Nemrég hivatalos körökben is felmerült a helyreállítás lehetősége, ám nem a világháborút megelőző, hanem annál…
A Mátyás templom elött megtekinthetőek a felújított harangok, melyeket még ebben a hónapban beépítenek a rendeltetési helyükre. A kiállított öt harangból (igen, az egyik nem látszik) kettőt -az 1723-ban készült Szentháromság-harangot és az 1891-es Szent Károly…
A Bécsikapu tér klasszicista sarokháza volt az utolsó a téren, mely megújult. A XVI. századi falfestések mellett egy korábban nem látható részlet -egy dombormű- is került a sarokerkélyre (mely korábban ÍGY nézett ki).
A Hunfalvy utcában áll, mely itteni lakójáról kapta a nevét. Hunfalvy János akadémikus, a Magyar Földrajzi Társaság, illetve a Hunfalvy János Szakközépiskola egyik alapítója volt (az 1820 és 1888 között élt professzorról fotó ITT).
A pesti vigadó megépülte után a budaiak is szerettek volna egy sajátot: 1898 és 1900 között meg is épült a Vigadójuk egy régi fegyverraktár helyén. Ám nagyobbik társával ellentétben túlzottan nagy ismertégre nem tett szert. Pedig a Corvin tér ahol áll a…
A székesfehérvári bazilika egykori helyéről számos középkori királyunk földi maradványa került elő, de közülük csak egy uralkodói párt sikerült pontosan azonosítani (nem kis részben a sírjukban lévő ékszereknek és jelvényeknek köszönhetően): III. Bélát…
A török kiűzése után három középkori épület összevonásából hozták létre ezt a barokk épületet (a régi épületek első feljegyzett tulajdonosa egy Kanizsai Miklós nevü tárnokmester, aki 1392-ben a Fortuna köz felöli részen lakott). Egy időben a Helytartótanácshoz…
A felújítás alatt álló Margit-híd egyik újdonsága lesz, hogy megszűnik a Margit-szigetre vezető aluljáró és helyette zebrán lehet majd átmenni. Nem kár érte.